Sokan aggódnak amiatt, hogy gyerekeik túl sok időt töltenek a számítógép előtt. Aggodalomra semmi ok, ilyen világot élünk. Ebben a történetben elmesélem, hogy nekem milyen élményt jelentett a számítógép előtt időnként napokig eltöltött idő.
„Képzeld el, hogy a csillagok nem azok, amiknek gondoljuk őket. Képzeld el, hogy a távoli fények nem a Nap sugaraiból áradnak, hanem szárnyunkból, midőn angyalokká változunk. […] Képzeld el, hogy mind a nagy terv részei vagyunk, melyet egy nap majd megértünk.”
Nehéz eldöntenem, hogy kivel bánik kegyetlenebbül a társadalom: a súlyfölösleggel rendelkező csajokkal vagy a nádszálvékony lányokkal? Ha az első kategóriát erősíted, akkor értelemszerűen csúnya vagy, ha pedig a másodikat, akkor nyilvánvaló, hogy nem természetes folyamat következtében érted el az eredményt.
DIZÁJNFESZT, FOTÓFESZT, ANIMÁCIÓS FILMFESZTIVÁL
Javában zajlik a ZAIN dizájnfesztivál, október 28-ig. Annyi programot szerveznek kiállításoktól a bulikig, hogy erre most inkább nem is térnénk ki egyenként, de egy pillantást mindenképp érdemes vetni rá. A vizuális kultúra iránt érdeklődők még a OQ fotófesztivált is fontolóra vehetik október 26-ig. Illetve ma kezdődik és péntekig tart a Primanima elsőfilmes animációs fesztivál a Zug.zone-ban, október 25–28. között a Cannes-ban vetített filmeket hozzák el, többek között az Arany pálma-díjas Shoplifterst is.
Míg egyeseknek minden út Rómába, nekünk az összes az egyetem felé vezet, főleg akkor, ha október 1-jét írunk, mi pedig gólyák vagyunk. Egy csordultig tartalmas nyár után, mialatt egy sikeres érettségit, felvételit több alkalommal is megünnepeltük, szeptember végén újra ránk talált az érzés, ami még a 9-dikes évkezdésről ismerős. Akkor is gólyákként léptünk be egy új terembe, új közösségbe, de ami azt illeti, az első hét után már egyértelművé vált: ami változott, az csupán a tanagyag – az viszont jó nagyra nőtt. Az idén újra gólyákként léptünk át egy küszöböt, mégpedig az egyetemét. Úgy jártunk a folyosón, mintha bármi fogalmunk lenne róla, hogy merre is van a V/2 amfiteátrum, ahol az évnyitó vár ránk. Mivel esélytelennek tűnt, hogy időben megtaláljuk, a kapustól érdeklődtünk, aki tisztelettudóan magázódott, és elmagyarázta, hogy mi nem is Vé kettes, hanem igazából öt/kettes termet keresünk. A helyzet sokkal inkább új volt, mint kínos, hiszen meglepett a tény, hogy végre felnőttként néznek ránk. A magázódás szívünkhöz szólt. Már javában folyt az előadás, amikor elfoglaltuk állóhelyünket. A teremben egy bizonyos alapzaj hangulatot teremtett, lesve az emberek tekintetét csupán egy tény volt világos: sokaknak legalább annyira újat jelent Kolozsvár, mint maga az egyetem. Egy kis ízelítőt kaptunk az újságírásról, majd egy-egy kis bemutatkozót követően megtudtuk, hogy kik leszek a tanáraink. Természetesen egyik legizgalmasabb része volt a teljes napnak, amikor szembesültünk az infóval, hogy kikkel fogunk tanulni, főleg úgy, hogy a jó első benyomás céljából volt aki egy „az órámról hiányozni szigorúan tilos” kedvességgel zárta a bemutatkozást. A hangulat akkor vált igazán kellemessé, amikor a más-más szakon tanulók különböző termekbe vonultak. Itt azonnal kialakult egy kis családias érzés, felfedeztünk néhány ismerős arcot, és esélyünk volt néhány szóban kifejteni azt is, hogy „miért jöttünk, mit akarunk?” Ez az ismerkedés talán kissé felszínesre sikeredett, de nem hagytuk annyiban a dolgot: a délutánt közös sörözés-csocsózással zártuk. Azóta minden napunk „egyetemistásan” telik. Bár még sok új dologgal kell megbarátkoznunk, a cél az, hogy minél több jót pakoljunk az előbb említett jelzőbe. Hiszen, hol máshol lehetne ebből a legjobbat kihozni, mint Kolozsváron, az ifjúság kedvenc városában…?