Negyvenhárom héttel ezelőtt.

Lassan indult el hazulról. Lassan lement a lépcsőn, lassan kinyitotta a nyikorgó lépcsőházajtót és még lassabban kezdte meg rövid útját. Kezein törtfehér gumikesztyű, benne por, ettől mindig kirázta a hideg. Tavaszi kabátja zsebében az elengedhetetlen kilépő, négybe hajtva. Declaraţie pe proprie răspundere.

1. P. R. (nevét kérésére mellőzzük) a 3/C lépcsőházból a sarki boltba igyekezett. Illetve épp ellenkezőleg: komótosan, ráérősen tette egymás után a lábait, először a balt, majd a jobbat. Így haladt végig az utcán, ahol idestova 20 éve él. Az utca végéhez érve törvénytisztelő állampolgárhoz illően körülnézett, majd áthaladt az úttesten, hogy eljusson a boltig, ahol tejet, kenyeret, némi zöldséget, s két csomag cigarettát fog vásárolni, legalábbis a bevásárlólista szerint.

Miután hősünk megvette a listán szereplő dolgokat, ismét kényelmes tempóban lódult neki az útnak a 3/C lépcsőházhoz, közben úgy nézelődött, mintha soha nem tette volna meg ezt az utat. Szemügyre vette a fákat, a kis sarki kocsmát, amelynek ajtaján most nagy fehér tábla függött, rajta feketével a felirat: ÎNCHIS – ZÁRVA. Keserűen sóhajtott, majd továbbhaladt.

Útja mindössze tíz percet vett igénybe, de jelen körülmények között szinte nyaralásnak élte meg. F. P. R. visszaért a nyikorgó, kommunista lépcsőházajtóhoz. Mielőtt azonban kinyitotta s belépett volna rajta, megfordult, hátratekintett, sóhajtott még egyet, s alig hallhatóan így szólt:

– Legalább a rendőrök állítottak volna meg!

Az osztrák és német gyökerekkel rendelkező ausztrál Markus Zusak (45 éves) hat könyv szerzője. 2014-ben elnyerte az Amerikai Könyvtári Szövetség Margaret A. Edwards-díját, amellyel a fiatal felnőtt irodalom terén maradandót és kiemelkedőt alkotó írók munkásságát ismerik el. Legismertebb és legsikeresebb alkotása A könyvtolvaj* (2005), amely öt különböző irodalmi díjat is bezsebelt. Markus Zusak sikerkönyve egy másféle perspektívát kínál a náci Németországról, miközben elvezet minket egy kislányhoz, aki történetesen nagyon szeretett könyveket lopni.

A történetben Liesel Meminger életének 5 évét kísérhetjük végig, s megtudhatjuk, hogyan élte meg a háborút egy gyermek a Hitler vezérelte nemzetiszocialista Németországban. Liesel gyermek még, amikor kommunista szülei a koncentrációs táborok áldozataivá válnak, öccse pedig meghal a nevelőszülőkhöz vezető vonatúton. A kislány a Himmel utcában találja meg otthonát a Hubermann családnál, az igaz barátságot és szerelmet Rudy Steinerben, második testvért a zsidó Max Vandenburg személyében és örökké tartó szenvedélyét az olvasásban és a könyvekben, amelyeket nagyrészt lopással tudott csak megszerezni. Markus Zusak mesterien mutatja be a második világháború Németországát a kislány történetén keresztül, amely kicsit sem mentes a fordulatoktól és tragédiáktól.

Az író szokatlan kísérőt nyújt az olvasónak az elbeszélő szerepében: a halált. A könyv 10 fejezetből áll, valamint a két meghatározó részből: a prológusból, amelyből megismerhetjük a halált mint elbeszélőt, és a történetet lezáró epilógusból. A regény visszatérő elemei a halál közbeékelései, amelyek tipográfiailag is eltérnek a szöveg többi részétől. Az első pár oldal olvasásakor szokatlannak tűnhet a narrátori stílus, ugyanis a megszakítások gyakran bemutatják a szereplőket, a ki nem mondott gondolatokat és érzelmeket, ugyanakkor a történéseket is előrevetítik. Emiatt az olvasó gyakran már tudja a végkimeneteleket, a szereplők azonban nem, és ez adja a mű kettősségét, ugyanakkor egyediségét és zsenialitását is. Ezek a szünetek a regény vége felé egyre ritkábbak, és miután az olvasó megszokta az író stílusát, az egyenesen élvezhetővé válik, a szerző ugyanakkor az olvasót megérintő hitelességgel méltó lezárást ad a történetnek.

A könyvtolvaj angol nyelven íródott, magyarra csak öt évvel a megjelenést követően, 2010-ben fordította M. Nagy Miklós. Kiemelendő viszont, hogy bármely nyelvre is fordították, meghagyták a könyvben a német kifejezéseket, amelyeket az író szándékosan kevert bele a szövegbe, elérve ezzel azt, hogy az olvasó kicsit közelebb érezze magát a történethez.

A könyvet 2013-ban vászonra is vitték Brian Percival rendezésében, ezt pedig két évvel később Oscar- és Golden Globe-díjra is jelölték. A regény alapján készült nagy sikerű film hűen tükrözi a karaktereket, a könyv azonban jóval többet nyújt az olvasónak. A könyvismertető címében szereplő kijelentéshez visszatérve: az gazdagon megtelik tartalommal a történet olvasása során.

*Markus Zusak, A könyvtolvaj. Budapest, Európa Könyvkiadó. Fordító: M. Nagy Miklós.

Falun megesik, hogy az ember nem születik bele egy élsportoló családjába – asztalos, pásztor vagy földműves fia viszont annál gyakrabban lesz a kis lurkó, például Jani.

Jani öt kiló negyven dekával jön a világra, és alighogy megtapasztalja, milyen idekint, fel is kapja őt a média – a meztelen fotója odakerül a cím alá: Így néz ki az év legsúlyosabb újszülöttje. Janit nem érdekli a dolog, első útja otthonába vezeti, ahol szenvedőn tűri, ahogy nagymamája keresztgyermekének öccse is órákon át bügyürgeti ráncos kis arcát, pufinak szólítgatva őt. Már ekkor elhatározza, ahogy haladó lesz járásban, sporthoz kezd, megelőzve azt, hogy a termetét tökéletesen leíró beceneve örökre megillesse őt. Jani további három éven át kerekedik, amikor végre átlépheti az óvoda ajtaját, és a többieket figyelve ráeszmélhet: az anyatejes fogyókúra nem túl eredményes, megkerülhetetlenül sportolnia kell. Első osztályban beiratkozik az FC Pusztabögöde kisiskolás csapatába, ahol csapattársai egyetértőn döntenek arról: Janinak kapuban a helye, sőt abban is megegyeznek, hogy nemsokára kapura sem lesz szükség, elég lesz csak Jani. Ő nem veszi zokon a dolgot, aligha hallott valamit a fociról, a legpontosabb információja annyi: csupán ez a sportlehetőség van Bögödén. Hazaérve anyja almás pitéje várja az ablakban, amit fia kénye-kedve szerint úgy készít el neki rácsosan, lyukacsosan, ahogy a rajzfilmekben is látni lehet. Sok cukor, még több tejszínhab, de egyed fiam, mert alma van benne s az egészséges. Jani elmeséli, hogy a kisiskolás csapat kapusává avatták és azt is, hogy jó védésekkel elérheti, hogy a kapura se legyen szükség. Anyja dühösen íratja ki fiát a helyi intézményből, mondván, mi lesz még ebből!, és elküldi apjával napszámosnak. Jani örül annak, hogy apjával lehet, annak meg pláne, hogy a nap végén okkal viszkethet a tenyere, hiszen munkája kifizetődik. Ez motiválja őt annyira, hogy teljesen megfeledkezzen a nehézségekről, amiket a munkavégzésről pletykálnak a faluban, így frissen, üdén, legújabb munkaruhájában készül élete első fizetésére. A napot bőséges adag szalonnával indítják, az asztal körül Jani megtanulja: a zsír a nap legfontosabb étkezése, amit folyton ismételni kell, mert a munka pofátlanul felszámolja azt. Sietnie kell a reggelivel, a félelemtől, hogy több zsírt éget majd el, mint amennyit magához vesz, megrémül, ezért habzsol amennyit csak bír, biztos, ami biztos alapon. A sajátos gyerekmenüjétől terhelten ér a terepre, de elszántan veszi kézbe a villát, miközben apja arról magyaráz neki: miként kéne fiókba, majd boglyába rakni a megszáradt szénát. Az oktatás alatt Jani csak a tanácsokra nem figyel, szemével a tömeget keresi, aki a több mint tízhektáros területen megszáradt szénát boglyába fiókolja vagy fiókba boglyázza. Még egy kicsi és kész van, még egy kicsi és kész vagy… halkan biztatja magát, mire apja unott arccal világosítja fel: alig fél órája, hogy munkához láttak. Jani nem akar hinni a fülének, már teljesen eláztatta ruháját a megpróbáltatás. Látványosan szenved, mintha semmi sem támogatná őt abban, hogy sikeres munkát végezzen. Fejében összefüggések hada sorakozik: ő itt mártírkodik a mezőn, míg izzadtan, fáradtan szenvedhetne egy zöld füves pályán is, több száz néző, kamera és rajongó előtt, focistaként. Ja, és sokkal fittebben, persze, de azzá biztos átváltozik az ember, ha sportoló lesz, hiszen minden focista fitt és vagány. Apja Janit figyeli, ahogy gondolataiba merülve, csukott szemmel hordozgatja a szénát a boglya mellé. Fejét fogja, amíg fia arról beszél neki, hogy azonnal otthagyja a mezőt és elmegy inkább focistának, és figyelmezteti is apját, ha majd Jan Oblak néven mutatják be a tévében, akkor ne haragudjon rá, de muszáj volt nevet változtasson, valami menőbbre.

Azóta 20 év telt el, Jani az FC Pusztabögöde felnőtt csapatában játszik cserekapusként. Már tudja, hogyan kell összerakni egy valamirevaló boglyát, fizetését pedig gyűrűre gyűjti. Apja titkon reméli, fia egyszer csak bevallja, hogy ő az igazi Jan Oblak, és rácáfol a tényre, hogy igenis megpecsétel és meg is határoz az, hogy a világ milyen táján, milyen családba születsz bele.

Sok a tennivaló, túl kevés az idő. Persze, mindig ez van, de hogy is lehetne másképp, amikor az egyetemisták legnehezebb időszakában hajnalig sorozatozunk, és csak akkor kezdjük el a napunkat, amikor az óra már elütötte a tizenkettőt. Vagy ez csak velem fordul elő? Felébredek, amikor már közel sincs reggel, ismét megbánva az utolsó két részt vagy esetleg évadot, amit éjszaka végignéztem. 

Halogatok mindent. Az ébredést, a lefekvést, de főleg a tanulást a vizsgaidőszakban. Milyen egyszerű is lenne időben nekifogni a jegyzetek olvasgatásának, dolgozatoknak, szakirodalom tanulmányozásának. A leadási határidők és vizsgadátumaim pirossal vannak bekarikázva a naptáramban, legalább kétszer, hogy azt azért ne halasszam el. Általában sikerül. Bemesélem magamnak, hogy elég nekifogni a tanulásnak 24, esetleg 48 órával a vizsga előtt, majd megfogadom, hogy a következő alkalommal hamarabb elkezdem. De mindig elbukom ezt is. 

Azt hiszem, a halogatás mesterségét nem csak én gyakorlom, ugyanis az egyetemistának mindig van jobb és fontosabb dolga annál, minthogy könyveket és jegyzeteket olvasson. A szesszió igenis produktív időszak számunkra. Kitakarítjuk a szobánkat vagy az egész lakást, elkezdünk mindenféle recepteket kipróbálni éhségünk csillapítására, programokat szervezünk a barátaink és valamilyen alkoholtartalmú ital társaságában. Végre foglalkozunk a kutyával, macskával, nyuszival. Új dolgokat próbálunk ki, sportolni kezdünk, vagy bármiféle olyan halaszthatatlan tevékenységhez folyamodunk, ami miatt nem jut idő a tanulásra, de hasznosnak érezzük magunkat tőle. Azt, hogy ez jó nekünk vagy nem, magunknak kell eldöntenünk. Nekem az utolsó pillanatban is össze szoktak jönni a dolgok, de jó volna leszokni erről, hogy ne kelljen tíz körmöm lerágni a vizsga előtti napon. Ha azt mondom, a következő szesszióra megtanulom beosztani az időmet, az is halogatás, igaz? Akkor majd holnap.

Reggae. Érdekes műfaj, látszólag egyszerű. Valószínűleg mindenkinek Bob Marley jut eszébe róla. Dalait még ma is rengetegen hallgatják világszerte, a raszták mellett sok más ember számára is példaképet jelent. Nem véletlenül. Hazájában nemcsak zenészként, hanem a béke nagyköveteként és prófétaként is emlékeznek rá. Az 1970-es évek végén adott kingstoni koncertjén ádáz politikai ellenfeleket is rá tudott venni az összeölelkezésre. Egész életében az elnyomott jamaicai kisebbség érdekeit képviselte, de nem buzdította őket erőszakos lázadásra. Three little birds című dala ma már az Ajax Amsterdam futballcsapat szurkolói himnusza. Marley-ról még rengeteget lehetne írni, de az általa képviselt műfajról valószínűleg kevesebbet tudunk.

Amit tudni kell a reggae-ről

A hatvanas évek környékére tehető a kialakulása Jamaicában, az akkoribban jól ismert rocksteady és a ska műfajok keveredéséből jött létre, talán  az első húsz évében volt a legnépszerűbb. Általában a pozitív gondolkodásra alapoz, gyakran előfordulnak benne vallási utalások, egyes dalok pedig a füvezés vagy a könnyűdrogok jótékony hatásaira is figyelmeztetnek. Az utóbbi miatt rengeteg kritika érte a reggae-t, és nem lehet szótlanul hagyni, hogy néhány dal a nőgyűlöletet is népszerűsíti, amit érthető módon a társadalom túlnyomó része elutasít. Árnyoldalai ellenére viszont a műfaj legtöbb esetben képes jó hatással lenni az emberre, segít háttérbe szorítani a problémákat és az életünkben folyamatosan jelen lévő rosszban meglátni a szépet. Nyilván ez csak akkor sikerülhet, ha nem vagyunk alapból elutasítóak az irányzattal kapcsolatban.

Összességében egyértelműen a kedvenc műfajaim közé sorolnám, általában el tudja érni nálam a remélt hatást, nem könnyű stresszesnek vagy feszültnek lenni, ha ez megy az ember fülében. Az nem tetszik benne, hogy a számok stílusukban és mondanivalójukban is túlságosan hasonlítanak egymáshoz, így szűk fél óra után meg lehet unni a hallgatásukat.

Mai formája

A kétezres évek elejére a műfaj már eléggé kiment a divatból, egyes rétegek viszont nem pártoltak el tőle, ennek köszönhetően ma is vannak olyanok, akik egész nap szívesen elhallgatnák. Természetesen a mai rajongók túlnyomó része Jamaicában él, ahol még mindig sok különböző platform ad teret a reggae-nek. Ilyen például az online is elérhető Blitz radio 2000, amely naphosszat a műfajba tartozó vagy ahhoz közel álló stílusú zenéket játszik. Kevés mai előadó ragaszkodik a reggae régről ismert, eredeti formájához, de elemeit sokan építik be saját számaikba. Jó példa erre a szigetországból származó rapper, Sean Paul, akinek stílusa többek között ennek köszönhetően vált egyedivé.

Magyar reggae

A műfaj valamilyen formában jelen van néhány európai országban is, de csak kevés képviselője tud népszerűséget szerezni magának általa. A kivételek közé tartozik a magyarországi Copy Con, aki a 2010-es évek közepéig volt igazán aktív. Klipjeinek több százezres megtekintése van a legnagyobb videómegosztón, legnépszerűbb számai közé tartozik a Nyugi és az Életek éneke, amelyekről elég csak annyit elmondani, hogy a korábban felsorolt stílusjegyek közül szinte mindegyik megvan bennük. Többször dolgozott együtt a nála valamivel ismertebb előadóval, Denizzel. Közös számaik bizonyítják, hogy a rap és a reggae összekombinálva is jól tud működni, előbbi ugyanis képes társadalomkritikát hozzáadni a jamaicai műfaj pozitív üzenetéhez. Ez a keveredés másképp hat, mint a Sean-féle ötvözet, már csak azért is, mert mindketten önálló szövegrészben képviselik saját stílusukat.

Bár korábbi népszerűsé­gét minden bizonnyal sohasem fogja visszanyerni, azért sokan örülnének, ha a reggae nem tűnne el teljesen a köztudatból.